erdély, kolozsvár, királyhágó, székelyudvarhely

Meseszép Erdély

     Minden, legalább egy csekély nemzeti öntudattal rendelkező magyar ember legbelül komoly késztetést érezhet rá, hogy elzarándokoljon életében egyszer és felfedezze eme tájék varázslatos természeti csodáit. Megismerkedjen a helyi kultúrával, évszázados hagyományaival melyet bizonyos fokig joggal a magunkénak is tudhatunk. Természetesen vannak, akik rendszeresen igényt tartanak erre az atmoszférára és látogatják lehetőségeikhez mérten az országot. Részben ennek is köszönhető, hogy Európában szinte egyedülállóként Erdélyben a mai napig virágzik a népművészeti turizmus.

 

  Erdély, románul Transilvania, leginkább a történelmi Erdélyt vagy Belső-Erdélyt, annak középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely egykor a Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül.

erdély királyhágó

     A Királyhágón keresztül átléphetünk egy csodálatos, szinte érintetlen világba. A Kárpátok hatalmas erdős hegyvonulatai lélegzetelállító magasságokban bukkannak elő út közben, néhol havas csúcsokkal, de nem utolsó sorban olyan tiszta levegővel, ami szinte átmossa az egyszerű városi ember szmoghoz szokott tüdejét.

Érdemes ellátogatnunk a kalotaszegi medencébe, ahol a népművészet remekeivel (varrottasok, fafaragványok) ismerkedhetünk meg a Körösfői vásáron, és betekintést nyerhetünk a helyi kazettás mennyezetű, négy fiatornyos középkori templom belsejébe is, mely páratlan értéket képvisel ebben a régióban.

    Természetesen Erdély történelmi központjának látványosságait sem szabad kihagynunk. Kolozsvár, Románia második legnagyobb városa két színházzal, két operával, vagy tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja is.

erdély kolozsvár

     Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Ezen kívül elhíresült Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként - a szülőház például a mai napig megtekinthető - illetve az unitárius vallás bölcsőjeként is. A Szent Mihály templom, és a Bánffy-Palota szintén hamisítatlan történelmi örökségeink közé tartozik.

 

Aki nem hallott volna még a Medvetó-ról annak most biztosan megjött a kedve megmártózni benne, már csak a nevéből adódóan is, amit egyébként az formájának köszönhetően kapott az Európa szerte híres gyógy és egyben sós vizű tó Szovátkafürdőn.

erdély medve-tó

    Korond, a székely népművészet – elsősorban a fazekasok – fellegvára. Farkaslankán Tamási Áron, Szejkefürdőn a tizenkét székely kapuval övezett - a legnagyobb székely - Orbán Balázs sírhelye előtt tiszteleghetünk.

    A céhek városa, Kézdivásárhely, főteréről híres, melyen Gábor Áron szobra, és a Céhtörténeti Múzeum található. Nem messze innen kalandos túrát tehetünk a tőzegmohalápban és a Szent- Anna tóhoz, mely egy kialudt vulkáni kráterben jött létre, sőt ha szerencsénk van, és jó az idő, még fürdési lehetőségünk is adódhat benne.

    Székelyudvarhely, Hargita megye megyei jogú, Székelyföld történelmi, társadalom és művelődéstörténeti városközpontja, szintén bővelkedik látnivalókban. Belvárosában a Vasszékely szobra, a Szoborpark, a Városháza és a Főtér, mind-mind vonzzák a kíváncsiskodókat, tudásvágytól szomjazókat.

székelyudvarhely

    Akinek csak lehetősége adódik rá, ragadja meg az alkalmat, és látogassa meg ezt a csodás vidéket, hisz biztosan el fogja varázsolni a mesés hangulatú környezet és kulturális atmoszféra mellyel az át van itatva.