Élménybeszámoló-Erdély

Aktuality
Élménybeszámoló-Erdély

Élménybeszámoló-Erdély

2017-05-03

Mielőtt erre az útra jelentkeztünk volna már sokszor utaztunk az Adutoursszal és mindig jól éreztük magunkat. Ismerőseim, akik már jártak Erdélyben azt mondták, hogy aki egyszer már járt ott biztosan visszavágyik. Hát mi is így „jártunk” (azóta már négy ízben látogattunk vissza, és még mindig van mit nézni). A természeti értékeken kívül a székely emberek hagyományai, szokásai, ételei, és egyedi vendégszeretete semmihez nem fogható. Így hát csak ajánlani tudom mindenkinek, és ezúton köszönöm az Adutours Utazási Irodának, hogy lehetővé tette eme csodás világ megismerését.

 

Az indulás reggelén izgatottan már kint voltunk jóval a meghirdetett találkozó időpontja előtt a Hősök terénél. Begördült a busz, és indult a kaland! Hogy minél gyorsabban, és érdekesebben teljen az út, idegenvezetőnk mesélt Erdélyről, hogy mit fogunk látni, és miket fogunk csinálni. Így utaztunk Debrecenen át az Ártándi határátkelőhöz. Már egészen elszoktunk attól, hogy nem csak átsuhanunk a határon, hanem a határőrök átellenőrzik az úti okmányokat. Nem tartott sok ideig, és már át is értünk. Igaz, a határ és Nagyvárad között elég lehangoló látvány volt a sok gyár, és kietlen vidék, de ezt előre jelezte is az idegenvezető. Nagyváradon keresztül haladva láttuk a Sebes-Körös folyót, az egykori vár romjait ahol egykor a híres Kolozsvári testvérek Szent László szobra állt, ahol Ady Endre járta a kávézókat, alkotott, és szerelmet vallott („Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs”).    

 

Továbbutazva elértük a Király hágó előtti szerpentint, amint felkapaszkodva elénk tárult a Kalotaszegi medence. Itt éreztük először, hogy igen, talán tényleg igaza lesz az ismerősöknek.. J Csodás volt a kilátás!! Megettük az első kürtős kalácsunkat, lábnyújtóztatás, és indulás tovább. Körösfőn meglátogattunk az erre a vidékre jellemző négy fiatornyas, fa kazettás mennyezetes erődtemplomot. A templom gondnoka szeretettel fogadott minket, és bent a templomba élőben is megnézhettük a hagyományos kalotaszegi varrottasokat. Itt volt az első megdöbbenésünk, hogy az itt élők milyen szépen, választékosan, ízesen beszélnek magyarul. Öröm volt hallgatni a templommal kapcsolatos legendákat, és a ma itt élők történeteit. (Ahogy csoportkísérőnk is jelezte, a Körösfői vásár már nem az amiért régen híres volt. Gyenge minőségű termékeket árultak.) A település végén ered, a főút mellett a Sebes- Körös. A forrás elhagyatott, nehezen megközelíthető, de remélhetően ez hamarosan változni fog. Következő állomásunk „Kincses” Kolozsvár belvárosa volt. A főtér, és környéke szépen felújítva várt minket. Kellemes séta keretein belül megnéztük a Szt. Mihály templomot, Bánffy-Palotát, Mátyás király szülőházát és lovas-szobrát. Este elfoglaltuk a Marosvásárhelyhez közeli szállásunkat. Jó székely szokás szerint pálinkával vártak minket, köszöntöttek, kiosztották a szobakulcsokat, és a szállodai szobák elfoglalását követően jöhetett a vacsora (ekkorra már mindenki farkas éhes volt J). Itt ettem először paprikás csirkét, túrós csuszával! Először idegenkedve, de megkóstoltam. Annyira jó volt az ízhatás, hogy azóta én is így készítem itthon!! A későbbiekben egyébként beigazolódott, hogy minden, számunkra új ételt, és ízkombinációt meg kell kóstolni, mert hozzá tartozik a hely szelleméhez, és a helyiek életéhez.

 

Második naptól szerencsére már nem voltak nagy távolságok. Sokat hallottam már a szovátafürdői Medve tóról, de most volt először alkalmam. Ez a meleg, sós vizű tó az alakjáról kapta a nevét, mivel felülről nézve olyan, mint egy kiterített medvebőr. A napmelege melegíti föl, és annyira sós, hogy nem lehet elsüllyedni benne. Ha valakinek van egy kis sebe azonnal beforr. Az egész országból, és még messzebbről járnak ide a gyógyulni-, és kikapcsolódni vágyók. (Hihetetlen szerencse,hogy reggelre van tervezve ez a program! Később kígyózó sorok álltak a bejáratoknál, mi meg sorban állás nélkül sétáltunk be.)Jót lubickoltunk, és mentünk tovább a sóvidék következő látványosságához, a Parajdi sóbányához. A sóbányába nagy csuklós buszokkal vittek le minket, ahol elénk tárult a földalatti csodavilág. Az óriási sótermek be vannak rendezve játszóterekkel, padokkal, éttermekkel, kápolnával, és tornateremmel. Sosem láttam ezelőtt ehhez foghatót!! Következett Korond, a híres kerámia fellegvára. Igaz, itt is lehetett kevésbé jó minőségű edényeket látni, de kísérőnk tapasztalata és felkészültsége ismét előnyünkre vállt. Nem csak szép edényeket, emléktárgyakat vehettünk, de még a készítését is megleshettük a hátsó műhelyben. Jól álltunk idővel, így megálltunk egy sajtkészítő családnál. A sajtokat a szomszédos helyekben lévő esztenán készítik el, majd hozzák le eladásra. Kóstoltunk a híres ordából, a sós (feta sajtra emlékeztető) telemeából, és sok fűszeres sajtból. Mind minden háznál, itt is készítenek lekvárokat, áfonyalikört, pálinkát, melyeket nem sajnálnak kínálgatni. Még két helyen álltunk meg. Az egyik Ábel a rengetegben című regénye szereplőit ábrázolja). Majd a legnagyobb székely, Orbán Balázs síremlékét kerestük fel Szelykefürdőn. Az odavezető út ámulatba ejtő! A környékről származó, hihetetlen finomsággal kidolgozott, esetenként több száz éves székelykapuk vezetnek a dombra, a sírhoz. Este megérkeztünk szállásunkra, Székelyudvarhelyre. Folytatódott a kulináris mámor! Paraszt csorba leves, túrós puliszka…leöblítve egy jó hideg Csíki sörrel. A panziós családnak saját kemencéje is volt, ahol sütötték a friss kenyeret a vendégek számára.

Itt azt hittük ennél jobb már nem is lehet.. Aztán elindultunk a harmadik nap programjára. Sokat hallottam korábban a székely borvízről, hogy ettől élnek sokáig, tele van jótékony ásványokkal, de most ezt meg is tudtuk kóstolni. A homoródfürdői Lobogó forrás vizét kortyolgattuk, és csak jöttek, és jöttek a helyiek nagy flakonokkal a vízért. Hisznek az egészségmegőrző hatásában. Kellemes, enyhén gyógyvíz íze volt. Egy fél literes flakont mi is megtöltöttünk az útra.

Út közben viccelődtünk utastársainkkal, hogy milyen egészségesek leszünk mire hazamegyünk. Fürödtünk gyógyvízben, kiszellőztettük a városi szmoggal teli tüdőnket a sóbányába, ittunk borvizet, és a Hargita fenyvesei között sétáltunk.. J 

Leereszkedve a Csíki medencébe, Csíkszeredával mára egybeépült Csíksomlyón a kegytemplomnál tartottunk pihenőt, ahol megnéztük a templomot, és felkerestük a csodatévő Szűz Mária szobrot. Tévében már sokszor láttam a közvetítést a Pünkösdi búcsúról, de nem gondoltam volna, hogy élőben is ilyen kisugárzása van a helynek.

Jött az idegenvezető újabb meglepetése, felkerestünk Csíkpálfalván egy helyi méhész családot. Kóstoltunk málnamézet, hegyi vegyes virágmézet, fenyőrügy szörpöt, repcemézet, és még vagy tíz félét. Elbeszélgettünk velük, megmutatták falujukat, majd indultunk tovább.

Madéfalván tiszteletünket tettük a Madéfalvi veszedelem emlékműnél, mely a helyiek szívszorító múltjának, és elnyomásának állít emléket.

Csíkdánfalván egy keramikus családnál tekintettük meg a híres dánfalvi fekete kerámiát. Készítése roppant időigényes, és nehéz, ezért már csak ők készítik a környéken, mivel inkább az olcsóbb, távol keletről érkező termékekre van igény. Az erre kialakított égető kemencébe berakosgatják a nyers edényeket, vázákat, teljesen betapasztják a kemencét, és a bent rekedt füst ég rá a külsejére.

Sok-sok szép falucskán végighaladva, értünk Gyergyószentmiklósón át a Békás- szoroshoz. Sokat vártam tőle, és annál is többet kaptam. Itt érzi igazán az ember, hogy mennyire parányi élőlény! Micsoda sziklaszirtek, micsoda zuhatagok!! Egy részét busszal, másik részét gyalog tettük meg, így volt teljes az élmény! Visszafele megálltunk a sokat sejtető Gyilkos tónál. Vöröses színét az egykor itt magasodó fenyők adják. Természetes torlasztó, ami akkor alakult ki ami azért alakult ki, mert a nagyesőzések következtében a környező hegyekből óriási mennyiségű hordalék zúdult le, csapdába csalva így a vizet. Habár az erózió miatt már kevésbé lehet látni a kilógó facsonkokat, de még mindig nagy élmény a tavon csónakázni! A nap végén, a szállásra tartva még megcsodáltuk Zeteváraljai víztározót (mesterséges víztározó, de nem a hírhedt Bözödújfalui víztározó, ahol egy egész települést árasztottak el.). A látvány, mint egy mesekönyvben.. Hiába nem természetes képződmény, de a szám tátva maradt a látványtól!

Elérkezett a negyedik nap, amikor is egyre erősebb volt az érzés, hogy nem akarok még hazamenni! Nem tudtam betelni a sok szép, izgalmas, változatos dologgal (Azt hiszem ezt érezte az egész buszon mindenki.). Újabb kalandra indultunk a Szent-Anna tó, és a Mohos tőzegláp ikerkráterekhez. A Szent-Anna tó vize nagyon hideg, de az élmény, hogy egy kráterben fürödhet az ember felbecsülhetetlen! Ha más nem térdig mindenki bemerészkedett! Majd a tőzeglápot bejárva helyi vezetőnkkel megtudtuk, hogy a mai napig láthatóak a jégkorszak előttről származó törpefenyők, ősi növények, és hogy melyiknek, milyen hatása van az emberi szervezetre (melyik gyógyító, melyik mérgező hatású). Délután bementünk Székelyudvarhelyre. Megnéztük a fő téren a szoborparkot, a Vasszékely szobrát, a Városházát. Majd a panziós család közreműködésében helyiek elvittek minket a környék felfedezésére lovas szekereken. Ennyit rég nevettünk! Csibész székely humor (ki, hogy küzdött meg a medvével), jó hangulat, és szép, néha megközelíthetetlennek tűnő helyek.. Bánhatja az aki nem jött a csoportból kipróbálni! J Az utolsó este megörvendeztették a panziósok a csoportot egy néptáncos párral (természetesen helyi népviseletben), valamint egy énekes hölggyel, aki gyönyörű székely énekeket mutatott be nekünk.  Zárásként pedig természetesen a Székely himnusszal. Itt, ekkor annyi érzés kavargott bennem, hogy az leírhatatlan, csak átélni lehet!!

Búcsú a szállástól (Le a kalappal! Gyönyörű, kényelmes szobák, soha el nem fogyó finomabbnál-, finomabb ételek, felejthetetlen vendégszeretet!). Indultunk haza. Út közben rövid időre megpihentünk Marosvásárhelyen, ahol megnéztük a híres főtér épületeit: Kultúrpalota, Közigazgatás ügyi Palota, lábasház, Köpeczi-Teleki ház, Ortodox Székesegyház. Az út már ismerős volt hazaúton, és már este kilenc óra után kicsivel ott is voltunk Budapesten.

 Aki teheti menjen minél többször, mert az élményt senki sem veheti el az embertől. Aki Székelyföldre látogat, sokszor új emberként tér vissza. Ilyen volt az életre szóló kalandom Erdélyben az Adutourssal.

 

Ha kedvet kapott, tartson velünk következő erdélyi utazásunkra ->>